2017. március 5., vasárnap

Focimeccs a pályán kívülről


1948. február 22-én különös futballmeccset rendeztek a szolnoki MÁV-sportpályán. Az NB I-es mérkőzést zárt kapuk mögött játszotta a MÁV a vendég DVSC ellen. Az eseményről tudósított a Képes Sport riportere, Kornis Miklós: »A zárt ajtókon kívül a lelkes szurkolók ... építették az alkalmi le-, illetve belátókat. Volt, aki létrát hozott, akadt, aki a kerítésnek támasztott kerékpárjára mászott fel. Egy városi teherautó is megállt a kerítés mellett és percek alatt megtelt. A pálya másik oldalán az uszoda öltözőinek tetejét foglalták el a szurkolók. És nem hiába vasutas csapat a Szolnok! A vasutas szurkolók a közvetlenül a pálya mellett elhúzódó vasúti sínre irányítanak egy hosszú szerelvényt és ezt is kinevezik nézőtérnek. Még a mozdonyra is jutnak szurkolók. Úgy látszik, nemcsak minket, hanem az eddig nagy közönyt mutató szolnokiakat is izgatta a zárt kapu. Többen vették körül a pályát ez esetben kívülről, mint jó néhány hazai mérkőzésen belül meglátogatták, amikor egy-két forintért kényelmesen nézhették volna a csapatuk mérkőzéseit.«



Szerencsénkre mindezt az Aranka Műterem fotósa is dokumentálta a Képes Sport számára. A lap a havas pályán 2:1-es eredménnyel zárult összecsapás egyik gólját megörökítő felvételét is közreadta.