2017. november 30., csütörtök

Nyolcemeletes vasutasház


»A szülésznőképző intézettel szemben épül Szolnokon a Magyar Államvasutak 74 lakásos háza. Ugyanilyen épület magasodik Budapesten az Üllői úton. A 10 emeletes [?] lakóház hagyományos, monolit vasbeton vázas épület. A 11 millió forintos költséggel épülő házat, melyben szintén két-három szobás lakások lesznek – ugyancsak gázfűtéssel – Varró Sándor építésvezetősége készíti. Az épület átadása 1969. III. negyedévében lesz. – A kapott értesülés szerint ezt az épületet mezőtúri vörös tégla burkolattal látják majd el« – olvasható a Szolnok Megyei Néplap 1968. augusztus 29-i számában a fenti rajz alatt.
A Baross (akkor Beloiannisz) út és a vitéz Szathmáry József (akkor Tóth Ferenc) utca sarkán álló épületbe 1969 karácsonya előtt költöztek be első lakói.

Szabó Mihály felvétele (részlet) – Szolnok. Szerk. Valkó Mihály. Szolnok, 1975.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése