2013. július 20., szombat

A MÁV uszoda építése


Pilczer Sándor
Hogy is kezdődött?
»1922 nyarán kicsiny, de merész társaság indult el Szolnokról a legsötétebb Jászapátiba: a Szolnoki MÁV akkor alakult, első úszóstafétája! Három öreg harcos: dr. Solti Elemér a sprintner, Kormos Jenő a hátúszó, s e sorok írója a mellúszó! Itthon a Tiszában szenzációs időket úsztunk. A békalencsés, sűrű és nehéz vizű apáti versenymedencében aztán kiderült, hogy dr. Solti sprinternek is olyan higgadt és megfontolt, mint fiskálisnak. Kormos barátunk is különb legénynek bizonyult a talpán, mint a hátán s az én híres mellem is olyan pici lett, mint egy vizes zsemlye!
Rettenetesen leégtünk! A többi versenyző már a versenyt követő táncmulatságon táncolt, mikor bennünket szócsövön keresztül tapintatosan figyelmeztettek, hogy: „hét óra után a fürdőzés tilos!”
Akkor határoztam el, hogy, ha törik, ha szakad, Szolnokon állóvizű versenymedencének kell lenni!
Pár küzdelmes, gyönyörű év következett. A Holt-Tisza-ágban rendeztük a versenyeket, szegény Komjádi Béla jött le évről évre, vele kötöztem a nehezen odacipelt tutajokat, amelyek a rögtönzött medencét határolták, és a szolnoki úszók eredményei évről évre javultak, s úszókörökben lassan tényezők lettünk.
Közben cikkeztem is pár évig, s mint az Úszószövetség tanácstagja kiharcoltam azt is, hogy egy komoly és nagy értekezlet foglalkozzék az uszoda problémájával. A vármegyeházán, az akkori főispán úr elnöklete alatt tartott értekezleten felszólalt dr. Kéler Tibor az Úszószövetség akkori vidéki elnöke, s Béldy Alajos vezérkari ezredes, mindketten ragyogó szónokok, s meg is győzték a jelenlevőket, hogy az úszósporthoz állóvíz és szabályos versenymedence kell.
Ugyanezen az értekezleten állapították meg a szakemberek, hogy a versenymedencéhez s az állóvízhez bőven folyó pénz kell. Mintegy 50 000 pengő. Ez a sötét szám elhomályosított minden ragyogó szónoklatot. A főispán úr kijelentette, hogy a megyének ily célra nincsen pénze. A városi kiküldött bejelentette, hogy a városnak egyáltalában nincsen pénze. A Testnevelési Tanács delegáltja aktákkal igazolta, hogy az évi összes felesleges pénzüket Szolnokba ölték: építettek egy gyönyörű klubházat a Tisza Evezős Egyletnek. A következő húsz esztendőben Szolnok ne számítson pénzre!
Hát mi azért is számítottunk! Még aznap este összeültünk hárman egy külön értekezletre. Farkas István főmérnök, a MÁV S. E. lelke, Bosnyák István főtitkár, s szerénységem. Sötét tervet eszeltünk ki, a terv érett gyümölcse a mai ragyogó uszoda.
Farkas és Bosnyák a következő hajnalon kimérték a MÁV telepén a mostani uszoda helyét, s néhány emberrel kiemeltették egy ásónyom mélységben a földet. Egy 50x20 méteres sekély gödör támadt az ásás nyomán. Ezt a gödröt lefényképeztettük. Az eredeti fényképen alig látszott, hogy ástak azon a szent helyen.
Egy merész retus után azonban a kép oly távlatot és mélységet kapott, hogy a budapesti Császár-fürdő hitvány köpőcsésze volt mellette.
Ezzel a retusált képpel felutaztam az Úszószövetség legközelebbi tanácsülésére, s elsírtam, hogy keserves munkásfillérekből összeszedtünk 5000 pengőt, s a kubikos munkákat már elvégeztük, de jön az ősz s a tél, s ha nem tudjuk kellő időben a beton-munkálatokat elvégezni, a gyönyörűen kidolgozott medence-falak összeomlanak, s kárba veszett a pénzünk s a munkánk. A fényképet kézről-kézre adtam, s a Szövetség tanácsa mint egy ember állott mellém: a kész medencét ki kell betonozni. Nem is kértem sokat, „csak” 15 000 pengőt. Gondoltam, abból lehet engedni!
Egy hét múlva sürgősen hívattak Pestre. Rendkívüli tanácsülés volt kitűzve, a szolnoki uszoda ügyében. A szövetség kitűnő elnöke referált, hogy eljárt a kultuszminiszter úrnál, s határozott ígéretet kapott, hogy az eddigi nagy munkát és befektetést nem hagyja a miniszter úr veszendőbe menni. Választ kért tőlem, hogy 8000 pengő elegendő-e a betonozáshoz. Éreztem, hogy egyenesben vagyunk! A szolnoki fiúk mégis verseny-medencében fognak úszni!
Még egy nehéz formalitás következett. A Testnevelési Tanács leküldötte Hajós Alfrédot, ellenőrizni a betonozás előtt álló ,,kész” medencét. Hát „valami” még hiányzott, de a MÁV lelkes vezetői becsületszavukat adták, hogy mire a pénz megjön, tényleg ki lesz teljesen ásva a terv szerinti medence.
Hajós Alfréd, a nagyszerű mérnök és még nagyszerűbb sportember jelentette is, hogy „minden rendben” de azt is bejelentette, hogy legalább 12 000 pengő kell a betonozáshoz. Végül kaptunk 10 000 pengőt!
Az uszodát 1929. júniusában avattuk. Soha olyan előkelő úszótársaság nem lesz Szolnokon, mint akkor volt. Itt volt a Szövetség teljes vezetősége, s a világhírű magyar vízipóló-csapat minden tagja, akik bemutató mérkőzést játszottak. Két hónappal később ebben a medencében rendezte a Szövetség a X-ik magyar úszókongresszust. Azóta a MÁV sportszerető vezetősége minden évben csinosította, javította az uszodát.
Hát így jutott el ez az azóta is egyre épülő és szépülő versenyuszoda „idáig”!«

Szolnoki Tükör, I/2. 1933.