2015. július 30., csütörtök

Somodi István szülőháza

dr. Somodi István felvétele

dr. Somodi István 1989-ben. Hargitai Lajos felvétele

Somodi István dr.
(Szolnok, 1925. aug. 14. –)
»Jogász, agrármérnök. 1943-ban részt vett a szárszói konferencián. 1943 és 1948 között a Györffy Kollégium tagja. 1944 nyarán mint munkaszolgálatos, társaival a Kárpátokban megszervezte a gyergyótölgyesi táborlázadást. 1945-ben miniszteri biztosként irányította a földosztást Szolnok megyében. Hamarosan a Nemzeti Parasztpárt megyei titkárságát is ráruházták. 1946-ban Fejér megyében népi kollégiumokat szervezett. 1947 nyarán a jugoszláviai Petőfi Sándor vasútépítő brigád parancsnoka. 1947–1948-ban a Dózsa György Népi Kollégium igazgatója. A Népi Ifjúsági Szövetség országos vezetője. 1948-ban a Magyar Ifjúság Népi Szövetség keretében működő, az Ifjúsági munkabrigádokat irányító ügyosztály vezetője. Ezzel egyidejűleg Veres Péter titkáraként is dolgozott.
A politikai fordulatot követően, 1948 őszétől Erdei Ferenc államminiszteri, majd miniszteri titkára lett. 1953-tól a Földművelésügyi Minisztérium jogügyi osztályán dolgozott. Részt vett a Petőfi Kör vitáin. 1956 október végén megválasztották a minisztérium forradalmi bizottsága elnökének. November 4-e után nem esküdött fel a Kádár-kormányra, hamarosan elbocsátották és rendőri eljárást indítottak ellene. Közel két esztendeig segédmunkásként dolgozott egy betonelem gyárban. Ezt követően Martonvásáron mezőgazdasági kutatómunkában alkalmazták. Egy évtized múltán kutatói munkakört kapott.
Irodalom: „Történelmi feladatot láttunk el és megbűnhődtünk érte” Beszélgetés dr. Somodi Istvánnal (Új Tükör, 1989. április 2.)«
Benkő Péter:
A magyar népi mozgalom almanachja 1932–1962.
Bp. 1996.

Dr. Somodi István felvétele
Somodi István a szolnoki Nagyvárosban született. Az akkori Katona utca 1926-tól 1950-ig Zrumetzky Viktor (1921-től 1925-ig Szolnok város polgármestere), 1950-től Mikszáth Kálmán nevét viseli. A képeken látható épület címe utoljára – lebontásáig – Mikszáth köz 4. volt.

Google utcakép, 2011 december
A ház helye 2015-ben. Kósa Károly felvétele

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése